Wirtmann hóesésben lett második az Eb-n – Costa Brava Rali

Sem vírus, sem eső, de még a hóesés sem tudta megállítani Wirtmann Ferencet és Barna Györgyöt a Costa Brava Ralin, a Historic Rali Európa-bajnokság idei első futamán. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros pályafutása legjobb eredményét elérve a D korcsoport második és a D3-as kategória első helyén végzett Ford Escort Mk II-essel. A bajnokságban pedig a D csoport második helyén állnak.

63è costa brava_017_000 (Large)

„Elég kalandosan indult a verseny, miután Barna Gyuri elkapott egy vírust, ami eléggé leszűkítette a pályabejárásunkat” – mondta Wirtmann Ferenc. „Később én is elkaptam, így a gépátvételre már fél hullán mentünk. Itt gyorsan ki is vetették a fékerő szabályozót az Escortból, ami tovább nehezítette a dolgunkat.”

IMG_7067 (Large)

„A versenyre összeszedtük magunkat, amire szükség is volt, mert nagyon nehezek voltak a feltételek: szűk hegyi pályákon kellett mennünk nagyrészt vízen. Az egyik gyorsasági rajtjában szóltak, hogy vigyázzunk, mert vizes a pálya. Mondtuk, hogy tudjuk, mondták, hogy jó, de akkor készüljünk rá, hogy havazik is. Tényleg úgy volt, vagy öt centi hó volt az úton, az autókon. Mindenki esett-kelt, volt, akit úgy kellett visszahúzni az útra.”

IMG_1429 (Large)

„Nekünk két kalandunk volt, mind a kettőt a fék okozta. Az Mk I-esen simán bele lehetett taposni, most viszont ha nem építettem fel a fékerőt, akkor azonnal kitört a hátulja. Egyszer 140-160-as tempónál úszott el a hátulja. Vagy negyven métert csúsztunk keresztben a kanyarig, ahol sikerült elfordulni. A közönség még talán most is tapsol, hogy milyen látványosak voltunk, de én még nem örültem ennyire, hogy pont ott volt a kanyar és nem egy méterrel hamarabb, mert akkor biztosan nem fordulunk el.”

0544-63e Rally Costa Brava (Large)

„Még soha sem voltam második Európa-bajnokságon a korcsoportunkban. Az eredmény számszerűen nagyon jó, a bajnokságban is második helyen állunk, ami jobb, mint az idei célunk, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy sokan kiestek és a mezőny nagy része inkább az E korcsoportban volt érdekelt Lancia Delta Integraléval és Ford Sierra Cosworth-tal.”

0546-63e Rally Costa Brava (Large)

„A következő Eb-futamunk a Sanremo Rali lesz. Addig sok dolgunk van az autóval főleg a kuplungon és a féken kell javítanunk.”

0548-63e Rally Costa Brava (Large)

Historic Rali Európa-bajnokság D korcsoport bajnokság állása az első futam után:

  1. Carlo Marenzana, Porsche 911 SC, 15 pont
  2. Wirtmann Ferenc, Ford Escort Mk II, 13 pont
  3. Joaquin Domenech, Seat Panda 45, 1 pont

0084-63e Rally Costa Brava (Large)

Navigátorok:

  1. Luca Beltrame, Porsche 911 SC, 15 pont
  2. Barna György, Ford Escort Mk II, 13 pont

Wirtmann Ferenc 2015-ös eredményei:

Costa Brava Rali, D csoport 2., D3 kategória 1. hely

63è costa brava_017_014 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára:

  • március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)
  • április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
  • április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)
  • május 1. International Rally of the Lakes (Írország)
  • május 15. Rally of Spain (Spanyolország)
  • május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)
  • június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)
  • június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)
  • július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)
  • július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)
  • augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)
  • augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
  • szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)
  • október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)
  • október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország)

63è costa brava_017_010 (Large)

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4.

IMG_1281 (Large)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax