Wirtmann kalandos dobogója a Vltava Ralin

Műszaki hiba, vizes pálya száraz gumival, párásodás, nyitott ajtó és egy árokjárás – mi kell ennél több egy jó raliversenyhez?

A Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) értékelésének harmadik helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Vltava Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros az első napot sikeresen teljesítette a Ford Escort Mk I-essel, ám az igazi megpróbáltatás másnap várt rájuk.

„Pénteken minden a tervek szerint alakult, egész jó helyen álltunk. Másnap viszont már az első gyorsaságin eltört a generátortartónk – mesélte Wirtmann. – A két szakasz között feldrótozták a fiúk, de késtünk két percet, és ami még ennél is rosszabb volt, nem maradt idő kereket cserélni. Így vizes pályán szárazra alkalmas gumival mentünk, amivel kaptunk egy percet.

Ez után az esőben annyira bepárásodott a szélvédőnk, hogy húsz kilométert nyitott ajtóval kellett megtennünk, amitől mindenünk elázott. Az egyik szalmabálás visszafordítóban nem láttam semmit és három kilométer per órás sebességgel belekanyarodtam egy egy méter mély árokba. Hogy honnan kerültek elő a nézők, nem tudom, de egy pillanat alatt kiszedtek minket.

Végül abszolút 13.-ok, CEZ-ben pedig harmadikok lettünk. Ha nincs ez a pár kalandunk, akkor talán a hetedik–nyolcadik helyre lehettünk volna jók, CEZ-ben pedig eggyel előrébb végzünk, úgyhogy szerencsére nem sokat buktunk velük.

A mi problémáinktól eltekintve nagyon jó verseny volt. A pályabejáráson még tíz centis jég volt mindenen, a versenyre ez teljesen elolvadt, mentünk szép időben, szakadó esőben, minden előfordult, ami egy jó ralihoz kell.

Nagyon örvendetes volt, hogy az FIA a sarkára állt és a Vltava Ralin már nem lehetett használni az E-jelű versenygumikat. A historic szabályai szerint utcai gumival kell versenyezni. Speciális, versenyzésre alkalmasabb utcai gumit használ mindenki, de tavaly feltűntek az E-jelű versenygumik, amiket sokan kifogásoltunk, hiszen ezek használata egyenlőtlenné tette a feltételeket. Ezt a kiskaput most az FIA megszüntette.

Sok időnk nem volt pihenni, hiszen vasárnap jöttünk haza, csütörtökön pedig már megyünk is tovább az Ózd ralira. Itthon a jól megszokott Mk II-es Ford Escorttal állunk rajthoz.”

WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:

  • Rebenland Rali: C3-as kategória 3. hely
  • Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
  • Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
  • Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
  • Vlatva Rali CEZ: C csoport 3.

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  9. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing