Wirtmann nem számolt, de győzött

Magabiztos győzelmet aratott Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Nova Gorica Rali historic értékelésében, ahol a 11 megrendezett gyorsasági szakaszból 10-szer a leggyorsabb időt autózták a Ford Escort Mk II-essel.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezzel idei harmadik győzelmét aratta a CEZ historic D csoportban. A bajnokságban a csapat számításai szerint dobogós helyen állnak, a végső sorrend, a szezonzáró Kassa Rallyn dől el.

„Nagyon jó verseny volt, Jotival remekül éreztük magunkat – mondta Wirtmann. – Elég magas, 102-es rajtszámot kaptunk, amivel nem volt semmi problémánk, viszont kérvényeztük a rendezőnél, hogy soroljanak előrébb minket, mert utolérjük az előttünk rajtolókat.

Azt a választ kaptuk, hogy megvizsgálják. Először 92.-nek soroltak be, de aztán az 58. rajtidőt kaptuk, ott már nem okozott problémát, hogy bárkit is utolérjünk. Nagyon korrekt volt a rendezők hozzáállása.

Péntek délután a második gyorsasági szakaszra nagyon készültünk, 22,8 km hosszú volt és ott akartunk jó időt menni, de sajnos Fogasyék balesete miatt – ezúton is jobbulást kívánunk nekik – nem teljesíthettük, alternatív útvonalon küldték el a mezőnyt.

A második körben éjszaka még jobban megnyomtam és jó időt is mentünk, de egyszer csak leállt a motor. Szerencsére lejtett az út a célig, gondoltam begurulunk. Közben próbáltam a kuplungot ráengedni, és egy idő után be is indult a motor. Benito főmérnökúr kicserélte az AC-t és többet nem volt vele gondunk.

A motorleállás ellenére is megnyertük a szakaszt. Legnagyobb ellenfelünknek, Rino Murandorénak – aki szintén Escorttal versenyzett – ezen a szakaszon ment el a világítása, így a műszaki hibánk ellenére is utolértük őt a célban.

Másnap minden rendben volt, akkor már a saját tempónkat autóztuk és élveztük a rali. Nagyon melós verseny volt, sok kanyarral, tempóváltással, meg kellett küzdeni a pályákkal, amik azonban nagyon jó minőségűek voltak.

Jotiban fel is merül, hogy otthonról hozhatnánk egy-két kátyút, ide, amit jó pénzért el lehetne adni, mert láthatóan hiánycikk.

A következő versenyünk két hét múlva, a Mecsek Rali lesz.“

CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 2019

  • március 29–30. Eger Rali
  • április 6–7. Lavanttal Rali (Ausztria)
  • április 26–27. Vltava Rali (Csehország)
  • május 3–4. Tátra Rali (Szlovákia)
  • június 28–29. Zelezniki Rali (Szlovénia)
  • július 18–20. Weiz Rali (Ausztria)
  • augusztus 30–31. Alpi Orientali (Olaszország)
  • szeptember 20–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
  • október 18–20. Kassa Rali (Szlovákia)

WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI

  • Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely
  • Vltava Rali (Csehország): műszaki hiba miatt kiesett
  • Zelezniki Rali (Szlovénia): CEZ historic D csoport 1. hely, historic abszolút 2. hely
  • Hargita Rali (Románia): historic 1. hely, I3 kategória 1. hely
  • Baranya Kupa: D csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Ózd Rali: D csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Nova Gorica Rali (Szlovénia): CEZ historic D csoport 1. hely, historic abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  • 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax