Zsírpapa mégis indul a Dunakanyar Rallyn – Pethő Tyutyu emlékére

Az eredeti tervek szerint kihagyta volna a Dunakanyar Rallyt Zsírpapa és Mészáros Sándor a Lada VFTS-sel, akik a Salgó Rallyn ugyan ORC-ben indultak, de a szezon hátralévő részében a historicra akartak koncentrálni. 

Új szponzoruk lett azonban, a Vestin Equity, így legnagyobb örömünkre, a jövő héten őket is láthatjuk az Országos Rally Challenge harmadik fordulóján. Zsírpapa a szokásos ellenfél riogatás mellett most régi barátja és versenyzőtársa, Pethő Tyutyu emléke előtt szeretne tisztelegni, akinek ez a verseny hazai pálya lett volna. 

„Képzeld el, hogy a Salgó Rally itiner átvétele után még ott maradtunk beszélgeti – tudod, hogy mindig szeretek pofázni –, és kérdezi a Vestin Equity igazgatója, hogy megyünk-e a Dunakanyar Rallyn. Mondom, hogy ott, nem, de úgy tűnik, hogy a Mecseken igen. Azt mondja, akkor szponzorálna minket, csak menjünk. 

Hát, tudod, eddig is voltak szponzoraim, az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft. és a GQS Kft., akiket mindig nagyon aranyosan leírsz, de ők mind baráti alapon támogatnak. Én meg ahhoz vagyok szokva, hogy megkeresem a pénzt és abból megyek. 

De nem hagyta ennyiben, a nevezési zárlat előtt felhívott, hogy hogy döntöttem? Mondtam, ha valóban tudom a cégét segíteni, akkor vágjunk bele. Mondta, hogy jó. Úgyhogy, képzeld el – hogy szoktad mondani? – hivatalos együttműködő partnerem lett. Ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy gondolt ránk, tényleg nagyon jól esik. Na de ezek után nem tehettük meg, hogy nem megyünk ORC-be, úgyhogy összekapom Meszest és csapatunk egy jót.“

Zsírpapa minden verseny előtt ki szokta emelni, hogy elveri Wirtmannt, illetve ebben az esetben az ORC-s ellenfeleit, de most mással állt elő.

„Új helyszínen lesz a verseny, Vác környékén. Ez lett volna Pethő Tyutyunak a hazai versenye, ő szobi volt. Nagyon szerettem a kiscsákót, egy végtelenül jó ember volt. Sokat jártunk össze a családdal is, nagyon sok jó embert ismertem meg rajta keresztül a környéken, akiket szintén szeretek. Ha élne, szerintem ő lenne a verseny legnagyobb sztárja, úgyhogy most Pethő Tyutyu emlékére is szeretnénk menni egyet.

Meg figyel ide, azért, mert ha elmész valahová, és mosolyogva mész haza, akkor megérte elmenni. Ha valaki megtisztel minket, hogy eljön megnézni a Dunakanyar Rallyt, akkor mindent el fogunk követni, hogy mosolyogva menjen haza. Ezt meg tudom ígérni. Megyünk, ahogy tudunk, azt kész, de a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát.”

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.