Molnár Martin

Molnár Martin második hellyel búcsúzott az OK Junior kategóriától

Utolsó versenyét teljesítette Molnár Martin az OK Junior kategóriában, mielőtt a felnőtt OK-ra váltana. A búcsúverseny nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a jubileumi 50. Trofeo delle Industrie versenyen az elődöntőt megnyerte, a döntőben pedig másodiknak futott be. Ezzel a HUMDA Academy pilótája megismételte tavalyi kiváló eredményét. 

Bár nem tartozik a nemzetközi sorozatokhoz, mégis komoly rangja van a gokartsport ipari szereplői által ötven éve létrehozott Trofeo delle Industrie (Gyártók kupája) versenynek, amely különlegessége, hogy a serlegek mellett igen komoly tárgyjutalom is jár a versenyzőknek. Idén ünnepelték az ötvenedik évfordulóját, amely alkalomra különleges serlegek készültek.

OK Junior kategóriában 47 résztvevő gyűlt össze a lonatói pályán, akik között voltak ugyan újoncok is, de az első harminc ugyanúgy élvonalbeli versenyzőkből állt, mint a WSK bármelyik futamán.

Fotó: MOTAM // Molnár Martin

Molnár Martinnak szép emlékei voltak a versenyről, mert előző évben itt szerezte első dobogós helyezését OK Junior kategóriában. Idén is nagyon jól kezdett, hiszen már a szabadedzéseken is az élmezőnyben volt, az időmérő futamát pedig meg is nyerte.

Mind a két előfutamban második lett, az összesített eredmények alapján pedig a harmadik helyen jutott az elődöntőbe. A WSK-val ellentétben – ahol Super Heatnek nevezik – itt valódi elődöntőről volt szó, amelynek a végeredménye alapján rajtolnak a döntőben. Martin a harmadik helyről indulva megnyerte az elődöntőt, ennek köszönhetően a mindent eldöntő futamon a pole pozícióból indulhatott.

Fotó: MOTAM // Molnár Martin

A döntő is jól kezdődött, a rajt után meg tudta tartani első helyét, a 16 körből 14-en keresztül vezetett. Akkor megelőzték őt, az utolsó két kör pedig már nem volt elegendő, hogy vissza tudjon vágni. A második helyezéssel így is méltó módon búcsúzott az OK Junior kategóriától.

Sőt, a hétvége alatt az összes kategória versenyzőjének teljesítményét pontozták. E szerint Martin a döntőig nem csak OK Junior mezőnyben, de a az összes kategóriában induló 276 pilóta közül is a legjobb teljesítményt nyújtotta.

„Örülök és egy kicsit bosszankodok is – mondta Molnár Martin. – Egy ilyen erős mezőnyben egész hétvégén jól szerepeltem, sikerült megnyernem az elődöntőt és a döntőt is sokáig vezettem. Nagyon szerettem volna nyerni, de a második hely sem rossz.

Fotó: MOTAM // Molnár Martin

Annak viszont örülök, hogy kétszer is sikerült a második helyen végezni a Trofeo delle Industrie versenyen, és hogy dobogós eredménnyel búcsúzhattam az OK Junior kategóriától.“

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Molnár Martin nem sokat pihenhet. Marad a Garda-tó déli csücskében lévő lonatói pályán, ahol a következő hétvégén a Trofeo ROK futamon vesz részt. A felnőtt OK kategóriában pedig a tervek szerint novemberben mutatkozik be.

Molnár Martin, OKJ eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: P1
Időmérő: P2
AB előfutam: P2
BC előfutam: P2
Előfutamok összesített: P3
Elődöntő: P1
Döntő előtti összesített: P1 (pole pozíció)
Döntő: P2

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program