Wirtmann a csoport bajnoki címre hajt

A Zemplén Rallyn dől el szinte valamennyi bajnoki cím az Országos Historic Rallybajnokságban. Wirtmann Ferenc és Kerekes József az abszolút értékelésben, a D csoportban és a D3-as kategóriában is bajnoki eséllyel áll rajthoz. A 1,5-es szorzójú szezonzáró nehéz versenynek ígérkezik, ahol az egyik legfontosabb dolog a célba érkezés lesz. Wirtmann is ezt tartja szem előtt, bár szerinte a Ford Escort Mk II-essel csak a kategória és csoport bajnoki címre van reális esélyük. 

„Abszolútban és D csoportban is másodikok vagyunk, D3-ban pedig vezetjük a bajnokságot – mondta Wirtmann Ferenc. – Abszolútban ifj. Érdi Tibivel szemben nincs esélyünk, ezért alapvetően a D csoport és a D3-as kategória bajnoki címéért fogunk versenyezni. 

Ahhoz képest, hogy évközben volt egy műszaki hiba miatti kiesésünk, egy versenyt pedig betegség miatt kellett kihagynom, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán esélyesek vagyunk a bajnoki címre.

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Nehéz versenyre számítok. Eleve kétnapos lesz, hosszabb a távja. Száraz időben sem egyszerűek a zempléni pályák, de ha esik, akkor nagyon sok sár kerülhet az utakra, ami az Escort legnagyobb ellensége. Magas fordulaton dolgozik a motorunk, ami miatt pörgetni kell, a gumik átmérője kicsi, szélesek, hogy meglegyen a tapadási felületük, emiatt a sárban könnyen kipörögnek a kerekek. 

Az autó rendben lesz. Az Ózd Rally óta nem vettük elő. Benító főmérnökúr tegnap érkezett, ma kezdjük el szétszedni az Escortot. Csak egy gyors revízióra van szükség, olajcserére és kész is lesz. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy Zsírpapa nem indul a versenyen. Az volt a tervem, hogy jól elverem, de egy szakaszon hagyom, hogy megelőzzön és akkor Szilveszter Rallyn leehetem nála. Nagyon jókat szoktak főzni, megérte volna miatta egy gyorsaságit elengedni. Most viszont teljesen tanácstalan vagyok, hogy egyáltalán meg fog-e hívni. Ezzel a teherrel kell versenyeznünk (Kerekes) Jotival, nem tudom, hogy fogunk megbirkózni vele.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Fotó: Csomós Mixi

Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre

Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.

„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem. 

A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat. 

Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“

Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét. 

Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi

„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni. 

Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny. 

Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“

Fotó: Csomós Mixi // Győr Rally 2023

A Diósgyőr Rallyt szeptember 30-án rendezik, ahol Csomós Mixi és Bán Viktor mellett láthatják a szurkolók Hangodi Bendegúzt és Nagy Attilát is egy Peugeot 208 Rally4-essel. Mixi állandó navigátorát, Nagy Attilát a Rally Hungaryre adta kölcsön a csapat a szintén HM Academy versenyző Hangodinak, és ők is élnek a felkészülési verseny lehetőségével. 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém