Krózser Menyhért

Gokart 2023-as versenynaptár FIA vb, FIA Eb, CotF, WSK

Közel teljes a legfontosabb 2023-as gokartbajnokságok versenynaptára. Az FIA világ- és Európa-bajnokság dátumai fixnek vehetők, a Champions of the Future egyelőre ideiglenes naptárral rendelkezik, míg a WSK is közzé tett egy tervezetet, de ez náluk az igényeknek megfelelően még változhat.

 

Ami biztos, hogy 2023-ban október elején az olaszországi Franciacortában rendezik az OK és OK Junior FIA világbajnokságot. Ezen a versenyen értek el kimagasló eredményt idén a magyar gokartosok. OKJ-ben Hideg Ádám második, Molnár Martin nyolcadik, míg OK-ban Krózser Menyhért húszadik lett. Jövőre várhatóan mind a hárman OK-ban indulnak majd.

Ezúttal egy hónappal korábban, szeptember elején rendezik a KZ világbajnokságot és a KZ2 világkupát, amelynek a németországi Wackersdorf ad otthont.

Az Európa-bajnokságot az ideihez képest négy új helyszínen, a spanyolországi Valenciában, a csehországi Trinecben, a dániai Rodbyban, valamint az olaszországi Castellettóban rendezik. A KZ és a KZ2 két futamának pedig a spanyolországi Zuera és az olaszországi Sarno ad otthont.

A gokart szezon hagyományosan a WSK Champions Cuppal veszi kezdetét január utolsó hétvégéjén Lonatóban. Majd a mezőny itt marad, hogy a négyfutamos Super Master Series első versenyét teljesítse.

Márciusban veszi kezdetét a szintén négyfutamos WSK Open Series, amelyen a jelenlegi felállás szerint nem rendeznek versenyt az OK és OKJ kategóriában. (Ez azért még változhat.)

Mivel Miniben nem írnak ki világbajnokságot, a júniusi WSK Super Cup by Mini lesz a kategória legkiemelkedőbb eseménye.

A világbajnokság bemelegítő futam is lehet a két futamos WSK Euro Series első versenye szeptember elején Franciacortában.  A második versenyt pedig már a vb után tartják Sarnóban.

A szezon hagyományos  lezárása ezúttal is a WSK Final Cup lesz, amelyet két egymást követő hétvégén, novemberben rendeznek Lonatóban és Franciacortában.

A Champions of the Future versenynaptárát még nem tették közzé, de ennek a sorozatnak a versenyeit hagyományosan két héttel az Eb előtt tartják, így ezek dátumát nem nehéz megtippelni.

FIA világbajnokság

szeptember 7–9. Wackersdorf, KZ, KZ2 (világkupa)
október 5–8., Franciacorta, OK, OKJ

FIA Európa-bajnokság

március 23–26. Valencia (Spanyolország) OK, OKJ
május 18–21. Trinec (Csehország) OK, OKJ
június 15–18. Rodby (Dánia) OK, OKJ
július 27–30. Castelletto (Olaszország) OK, OKJ

április 13–16. Zuera (Spanyolország) KZ, KZ2
július 6–9. Sarno (Olaszország) KZ, KZ2

WSK Champions Cup

január 29.  Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, X30S, X30J, KZ2

WSK Super Master Series

február 5. Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N
február 19. Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N,OKJ-N
március 5. Sarno (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N,OKJ-N
április 30. Castelletto (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N

WSK Open Series

március 12. Lonato (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2
április 2. Cremona (Olaszország) MINI, X30S, X30J
május 7. Castelletto (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2
június  25. Sarno (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2

WSK Super Cup by Mini

június 11., La Conca / MINI

WSK Euro Series

szeptember 3., Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, OK-N, OKJ-N
október 29., Sarno (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N

WSK Final Cup

november 19., Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, X30S, X30J
november 26., Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, OK-N, OKJ-N

 

GOKART VERSENYEK IDŐRENDI BONTÁSBAN

 

január 29.  WSK Champions Cup: Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, X30S, X30J, KZ2

február 5. WSK Super Master Series, 1. futam: Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N
február 19. WSK Super Master Series, 2. futam: Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N,OKJ-N

március 5. WSK Super Master Series, 3. futam: Sarno (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N,OKJ-N
március 9–12. Champions of the Future 1. futam: Valencia (Spanyolország) OK, OKJ
március 12. WSK Open Series 1. futam: Lonato (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2
március 23–26. FIA Európa-bajnokság 1. futam: Valencia (Spanyolország) OK, OKJ

április 2., WSK Open Series 2. futam: Cremona (Olaszország) MINI, X30S, X30
április 13–16. FIA Európa-bajnokság 1. futam: Zuera (Spanyolország) KZ, KZ2
április 30.  WSK Super Master Series, 4. futam: Castelletto (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N

május 5–7. Champions of the Future 2. futam: Trinec (Csehország) OK, OKJ
május 7. WSK Open Series 3. futam: Castelletto (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2
május 18–21. FIA Európa-bajnokság 2. futam: Trinec (Csehország) OK, OKJ

június 1–4. Champions of the Future 3. futam: Rodby (Dánia) OK, OKJjúnius 11.WSK Super Cup by Mini: La Conca / MINI
június 15–18. FIA Európa-bajnokság 3. futam: Rodby (Dánia) OK, OKJ
június  25. WSK Open Series 4. futam: Sarno (Olaszország) MINI, X30S, X30J, KZ2

július 6–9. FIA Európa-bajnokság 2. futam: Sarno (Olaszország) KZ, KZ2
július 13–16. Champions of the Future 4. futam: Castelletto (Olaszország) OK, OKJ
július 27–30. FIA Európa-bajnokság 4. futam: Castelletto (Olaszország) OK, OKJ

szeptember 3. WSK Euro Series 1. futam: Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, OK-N, OKJ-N
szeptember 7–9. FIA világbajnokság: Wackersdorf /KZ

október 5–8. FIA világbajnokság: Franciacorta /OK, OKJ
október 29. WSK Euro Series 2. futam: Sarno (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, OK-N, OKJ-N

november 19. WSK Final Cup 1. futam: Lonato (Olaszország) MINI, OKJ, OK, KZ2, X30S, X30J
november 26. WSK Final Cup 2. futam: Franciacorta (Olaszország) MINI, OKJ, OK, OK-N, OKJ-N

 

 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Zsírpapa Zsír versenyen indult, de tényleg!

Váratlanul állt rajthoz Zsírpapa és az Öreglány Kunmadarason, az Intercars Rallysprinten. Meszes mindent belehajigált a tárcsába, de kaptak kávét, sütit és egy bónuszkört is, úgyhogy baromi jól érezték magukat. 

„Annyira jó verseny volt, hogy nem hiszed el, de tényleg! – kezdte Zsírpapa a beszámolót. – 160 induló volt, egy nap alatt betelt a nevezés. Nekem a harmadik nap jutott eszembe, hogy felhívom a rendezőt, lemennénk a fiúkkal egyet bohóckodni, tudod, hogy vigyem a szerelőimet. Azt mondja, betelt a nevezés, de tudod mit papa? Meghívlak benneteket. Na így mentünk le. Képzeld el, nevezést sem kellett fizetnünk, tényleg vendégek voltunk. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

De hallod, olyan jó társaságba kerültünk. Jöttek a fiatalok, hogy szia papa, szia papa! Mintha mindig itt mentünk volna. Volt helyünk a szervizben, mindenki jól érezte magát, sütött, főzött. Szabó Attila szervizelt mellettünk, tőlük kaptunk kávét, mert azt persze elfelejtettünk vinni. Zsocáék voltak a másik oldalon, ők hozták a sütit.

Nálunk Meszes szokott ilyenkor főzni, de most sütött. Levittük a tárcsát, abba hajigált bele mindent, debrecenit, császárszalonnát, kolozsváriszalonnát, grillkolbászt, meg vittünk egy fél zöldségest is, hogy senki ne maradjon éhen. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

A pálya, figyelj ide, tök frankó volt. Nyolc kilométer, fel tudtál váltani negyedikbe, ötödikbe. Volt benne szlalom rész is, de pont annyi, hogy az ember elviselje. A szerelő srácok, Deme Zsolti, Hosszú Laci, Rauth Tibi mind fülig érő szájjal szálltak ki. Ott volt velünk Lipi is, de ő nem akart beülni. 

Na de várjál! Még nem a szponzorokat akarom mondani, azt majd később. Ott vagyunk a harmadik kör rajtjában, megköszöntem a sportbírónak a munkáját, meg hogy itt lehettünk.

Lejöttünk a gyorsról, integetnek, hogy álljak meg. Megállok, azt mondja a srác, most telefonáltak a rajtból, ha akarok mehetek még egyet. Na, gyorsan visszamentem Norbikáért – az ő anyukája hozta a sütit –, mert kérdezte, hogy egyszer majd beülhetne-e. Mondtam neki, most van az egyszer, úgyhogy őt is vittem. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Na most elmondom a szponzorokat: köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. Nélkülük nem tudnék versenyezni, ilyen jó csapatom sem lenne és a szerelőket sem tudtam volna most vinni. 

Köszönöm a rendezőknek, a sportbíróknak, mindenkinek, aki ezt a versenyt összerakta, a versenyzőtársaknak, a szurkolóknak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Nagyon jól éreztük magunkat. Üzenem mindenkinek, ha jó versenyen akar indulni, vagy szurkolni ide jöjjön, mert ez nagyon zsír volt.

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Legközelebb historicon találkozunk, mert Wirtmann-nak már a múltkor is megígértem, hogy jól elverem. Addig vigyázzatok magatokra! Puszi a csajoknak!“